""

Az már korábban eldőlt, hogy az újonc győriek nem jutnak tovább a nyolcaddöntőbe, így a nemzetközi szezonzárón már csak a helytállás és a szép búcsú volt a tét a 2003-ban Euroliga-győztes, legutóbb bronzérmes Jekatyerinburg ellen. A találkozó eleje kiegyenlített játékot hozott, majd 11-10-nél "robbantottak" az oroszok, és az olimpiai bajnok amerikai Parker vezetésével egy 10-0-ás rohamot mutattak be. A folytatásban ugyan Hollingsworth révén kilenc pontra felzárkóztak a házigazdák, de végül maradt a korábbi különbség, a nagyszünetben 33-46 volt az állás.

A második félidő egy 11-0-ás uráli sorozattal kezdődött, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs. A Rába-partiak a harmadik negyedben mindössze öt (!) pontot hoztak össze, miközben a túloldalon Parker és az Európa-bajnok francia Gruda is alaposan megszórta magát. A 38-66-ról induló zárószakasznak így már nem maradt tétje, Füzy Ákos együttese a papírformának megfelelően sima vereséget szenvedett a bombaerős Jekatyerinburgtól, és 3/11-es győzelem/vereség mutatóval zárta bemutatkozó idényét az Euroligában.

A Győr mellett a másik magyar csapat, a szereplését múlt héten befejező Sopron sem jutott tovább a rájátszásba.

Eredmény, A csoport, 14. forduló (az európai szövetség honlapja alapján):
UNI Seat Győr-Jekatyerinburg (orosz) 45-85 (13-26, 20-20, 5-20, 7-19)
a magyar csapat legjobb dobói: Rasheed 11, Hollingsworth 8